JÁTÉK

KAPMÁNYJÁTÉK - EREDMÉNYHIRDETÉS

Műfajok: JÁTÉK INFORMÁCIÓ  

Végre sikerült megérkeznem a kampány játék eredményeivel. Sajnálom, hogy ennyi ideig tartott és azt is sajnálom, ha valakinek esetleg még nem tudtam válaszolni az e-mailjére, mindenképpen igyekszem sort keríteni rá!
Szeretném elmondani, hogy én nagyon élveztem ezt a játékot, és örülök, hogy volt hét lelkes jelentkező, akik ezt az egészet lehetővé tették. Még egyszer köszönöm nekik! 
Igazából nagyon nehéz volt eldönteni egyes esetekben, hogy mit válasszak, melyik sorozat lefordítása mellett döntsek. Tudom, hogy jelen pillanatban is sok tervezett sorozat van a kis erszényemben, és hogy most is kettőt fordítok egyszerre - az egyiket egyedül, a másikat pedig Ivonnal -, valamint van egy harmadik is, amibe időhiány miatt nem tudtam és egyelőre még nem is merek belekezdeni, de szerettem volna a félbehagyott sztorikra is időt szánni, hiszen, mint már mondtam, ezek motiváltak a fordításra. 
És akkor lássuk is az eredményeket!
Az első helyezett pirosmami lett, akinek ezúton is gratulálok! Igazából nagyon konkrét kérése volt; felsorolt két sorozatot, amik érdeklik, ebből az egyikről, a Five Childrenről tudtam, hogy más fordító, aki elkezdte folytatni is fogja a fordítását, a másik pedig a Mom. De pirosmami leginkább egy sztorit szeretne megnézni, ez pedig a Hunred Year Inheritance. Szóval emellett a sorozat mellett döntöttem, ezt fogom többek között a jövő évben lefordítani, és mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a családi sorozatot, mert belenéztem és engem is rettentően megnyert magának. Nem is értem, hogy eddig miért nem néztem még meg, illetve hogyhogy nem futottam bele.
A második helyezett kikyou88 lett, neked is gratulálok! Itt voltam nagyon nehéz helyzetben, mert kikyou88 felsorolt nekem három nagyszerű sorozatot, amelyek közül nagyon nehéz volt döntenem, de sok gondolkodás után az I am Sam mellett döntöttem. Változtatás volt - ahogyan korábban is írtam - és kiterjesztettem a második helyezett nyereményét, mely szerint olyan sorozatot válasszon, amely félbehagyott és nekem maximum csak 12 részt kell lefordítanom belőle. A másik két kérése pedig felkerül a kérések oldalra, ezek pedig: a Ms. Temper and Nam Jung Gi és a Zannen na Otto.
A harmadik pedig Kiss Hanna lett, neked szintén gratulálok! Hanna nem élt azzal a lehetőséggel, hogy a kérések oldalára írjak fel neki egy sorozatot, hanem inkább azt kérte, hogy elsőként nézhesse meg a publikálás előtti napon a Ms. Perfect utolsó részét.
Ezek volnának az eredmények. Tudom, hogy lehetséges, sokan várjátok egy-egy sorozat fordítását, viszont én ezeket csak a jövő évben tudom elkészíteni. Szóval a  Hunred Year Inheritance és az I am Sam fordításával a Mojito lefordítása után jelentkezem.
Remélem, ti is legalább annyira, mint én izgalmasnak tartottátok ezt a játékot, és hogy sokan örültök a nyertesek választásának.
Mindenkinek szép hetet kívánok!

10 megjegyzés:

  1. Gratulálok a játékhoz és természetesen a nyertesnek.Nagyon jó választás volt a Hundred Year Inheritance ,kiváló történet ,szép felépítés, remek szereplők.Felsőfok részemről és biztosan még másoknak is igazi öröm lesz a tudat, hogy lefordítod.Sajnos a fordítója a 21.rész után már nem tudta tovább vinni betegség miatt és csak reménykedtünk, hogy három év után valakinek megtetszik és folytatja tovább.Szívből köszönöm a nyertesnek még egyszer , hogy ezt kérte és Neked, hogy ezt választottad.stefi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves stefi!
      Teljesen egyetértek veled, sajnos nem tudtam leállni a sorozat nézésével, és ha lassan is, de tovább néztem, nem csak az első részt. Igaz ez jó, hiszen valóban nagyszerű sorozat, és én is nagyon imádom, de félek, ha elérek odáig, ameddig le van fordítva, ne fogom kibírni és elkezdem fordítani, pedig most is sok sorit csinálok. Ezért igyekszem lassan nézni, hátha útközben sikerül kiszórnom egy sori fordítását.:) Szomorúan hallom ezt, nem tudtam, hogy az előző fordító betegség miatt hagyta abba. Nagyon szívesen le fogom fordítani, és én is hálás vagyok pirosmaminak, amiért felhívta erre a nagyszerű sorozatra a figyelmemet.:)

      Törlés
  2. Kedves Kriszty ! Gratulálok a nyertesnek és örülök hogy befejezed ezt a sorozatot ,valójába én is erre szavaztam volna .A neved pedig garancia ,hogy végig tudjuk majd egyszer nézni ezt a drámát ! Kitartást Jó egészséget kívánok !
    Erzsike54

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik a választásod <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves ada!
      Ennek nagyon örülök, remélem, hogy minél előbb neki tudok majd látni a fordításának!:) Szép napot!

      Törlés
  4. Kedves Erzsike54!
    Elképesztően kedves tőled, amit írtál, már csak azért is, mert ennyi bizalmat fektetsz belé, amikor még nem is végeztem egyetlen sorozatom fordításával sem. Hálásan köszönöm a kedvességedet! Nagyon szépen köszönök mindent, és én is örülök, hogy pirosmami ezt a sorozatot választotta.:)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon örülök, hogy megnyertem a kampányjátékot, és ahogy olvasom a választásom másoknak is örömet okoz. Nagyon köszönöm kriszty 96-nak hogy elindította ezt a játékot, mert ezzel nem csak a nyertes, hanem mindenki nyer!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves pirosmami!
      Igazán nagyon szívesen, és valóban én is úgy látom, hogy rengetegen örülnek a választásodnak. Többek között én is!:) Teljesen igaz, amit mondasz, és én is nyertes vagyok, amiért ilyen fantasztikus sorozatot fogok tudni majd fordítani!

      Törlés
  6. Szia Kriszty96!

    Kicsit elkésve de én is szeretném meg köszöni neked és minden szavazónak a másodig helyezést! Remélem hogy az én választásom is hoz majd örömet mindenkinek. :) Már alig várom az I Am Sam koreai sorit amit válsztottam. Legfőképp mert kíváncsi vagyok Lee Min-Ho alakítására :) Ja és persze a Zannen na Otto sorit is türelmesen várom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves kikyou88!
      Igazán nincs mit és még egyszer gratulálok a másidik helyezéshez! Nekem mindenképpen öröm, hogy befejezhetem majd a sorozat fordítását, mert én is kíváncsi vagyok Lee Min Ho alakítására.:)

      Törlés