sorozat felirat

REVOLUTIONATY LOVE 1. RÉSZ

Műfajok: ROMANTIKUS VÍGJÁTÉK  

Halihó! Ahogyan ígértem meg is érkeztem ennek a nagyszerű sorozatnak az első részével. Egyelőre azok a terveim, hogy a hétvégén elkezdem a második részét is, azt azonban még nem tudom, mikor fogok vele elkészülni. Lehet, hogy vasárnap, de lehet, hogy csak hétfőn, ez még bizonytalan. De persze a többi sorozatomról sem feledkezem meg, amint elkészültem a Revolutionary Love második részével folytatom a Love Is Drop by Drop fordítását. Mielőtt még belekezdenék a véleménynyilvánításba az első rész utáni élményeimről, fontos elmondanom, hogy ez a sorozat is csak az openloadon lesz elérhető online. Ennek az az oka, hogy bár a gépem meg lett csinálva még így is igen lassúcska, és mikor rá akartam az első részre égetni a feliratot azt írta ki, hogy a folyamat négy órát vesz igénybe. Nem tudom, miért, hiszen a Love Is Drop by Drop részeire mindössze tíz perc alatt ráégeti a feliratot, és csak fél óra a különbség a két sorozat között. De a lényeg, hogy online így is elérhető lesz, csak csatolt felirattal, ami nem hinném, hogy olyan zavaró volna.
Miután elvesztettem a szerelmemet, írok.
Viszlát, rövid éjszakák. Viszlát, olyan
vágyak, amelyek többé már nem az enyémek.
A sztoriban nem kapunk semmi újat, tehát, aki valamilyen egyedi történetre vágyik az ezt nem ebben a sorozatban fogja megtalálni. A sorozat ellentétbe állítja a gazdagok és a szegények, a pénzben dúskálók és a pénzért gürcölők életét. Adott egy baromi gazdag család fiatalabb fia, aki egyben a fekete bárány is. Állandóan csak költekezik, botrányt botrányra halmoz, azt hiszi, hogy pénzzel mindent el lehet érni és nem fogja fel a való élet súlyát. Női főhősnőnk ellenben egész nap gürizik, több részmunkaidős munkát is vállal, aminek megvan a maga szomorú oka, de szerencsére még így is talál élvezetet az életben, és nem fél kiállni a jogaiért, magáért, mert úgy gondolja, habár nem gazdag, nincsen társadalmi rangja, ennek ellenére neki is kijár a tisztelet. Harmadik főszereplőnk - akinél már most erős a gyanú arra, hogy ő lesz a másodhegedűsünk - a gazdagok mocskát takarítja fel, és úgy gondolja az élet igazságtalan vele, és minden elszenvedett sérelemért őt majd egyszer kárpótolni kell. 
Én rettentően élveztem. Tudom, hogy az alapsztori már egy lerágott csont, de mégis a hangulata velem elfeledtette ezt az érzést. Hiszen ha csak eredeti, egyedi történetek születnének, akkor egy idő után az is túl unalmassá válna, mert vannak olyan emberek, akik például csak az ilyen limonádékat szeretik. Én nagyon imádom már most, és Choi Si Won egyszerűen eszméletlen. Én aSkip Beat!-ben láttam őt először, az a sorozat szerettette és ismertette meg velem, mert igazából nem a színész, hanem a sztori miatt néztem meg azt a sorozatot. Rettentő nagy Skip Beat! rajongó vagyok, és szerint Choi Si Won nagyon jó volt az ottani és természetesen az itteni főszerepre is. Összehasonlítva őket ég és föld a kettő. Nagyon jó volt őt ilyen vicces karakter bőrébe bújva látni, annyit nevettem rajta, a mosolyán és a gesztusain, meg persze a furcsa viselkedésén és a gyerekességén, eddig számomra nyilvánvaló, hogy ő áll a középpontban és szerintem ez így is fog maradni, mert rettentően erős a főhős karaktere. Már csak azért is, mert én személy szerint úgy gondolom, hogy a sztori végére ő fog a legnagyobb fejlődésen keresztülmenni és a butusságával egyszerűen lehetetlen, hogy ne lopja be magát az ember szívébe. Többet nem is mondok, nehogy valami olyasmit írjak, amivel elronthatom a megnézésének élményét.
Remélem Nektek is tetszeni fog ez az aranyos sorozat!
Mielőtt a nevemet szólítottál, nem tettem
egyetlen lépést sem. Amikor a nevemen
szólítottál, virág lettem.

1. rész:  letöltés: videó | felirat
         
              online: openload

6 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon szépen köszönöm az első részt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves novcsi6!
      Igazán nagyon szívesen!:)

      Törlés
    2. Eszméletlen, milyen fejeket tud vágni, nagyon tetszett. köszönöm szépen a fordítását.♥♥♥

      Törlés
    3. Kedves csilla 0602!
      Nagyon szívesen! Egyetértek veled. Elképesztő, hogy milyen jól hozza ezt a karaktert.:)

      Törlés
  2. Köszönöm szépen.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves hexenmeister30!
      Igazán nagyon szívesen!

      Törlés

Szia! Ha a Sorozatbaráttal kapcsolatban akarsz írni, akkor kérlek, ne tedd, ugyanis nekem semmilyen szinten nincs közöm ahhoz az oldalhoz. Ha mégis írsz, a megjegyzésed törtlésre kerül! Megértésedet köszönöm!