sorozat felirat

REVOLUTIONATY LOVE 14. RÉSZ

Műfajok: ROMANTIKUS VÍGJÁTÉK  

Kicsit sokáig tartott ennek a feliratnak az átnézése, mert közbejött pár dolog és egyszerűen nem volt rá időm. Most viszont megérkeztem a következő epizóddal, ami egyben azt is jelenti, hogy már csak kettő van hátra.
Egyszer azt gondoltam, hogy ő
szuper. Tévedtem azzal kapcsolatban,
hogy mindenki tiszteli őt. De most már
látom. Ők nem az apámnak hajtanak
fejet, hanem a pénznek. Azért, hogy
többet birtokoljon, tönkretette June
családjának boldogságát. Pénzzel
megvette az egyetlen barátom életét.
És én a fia vagyok.
Számomra egyértelmű volt, hogy ebben a részben Je Hoon kapott leginkább fontos megvilágítást. Körülötte forogtak a dolgok és komolyra váltották a szót is, de emellett természetesen helyet kapott egy kis romantika, mosolygási lehetőség az aranyos jeleneteknek köszönhetően, és belbukkant ismét, ha csak egy rövid időre is, a testvérek közötti éles helyzet is. Je Hoon személyisége végre változásnak indult, nem csak a mi arcukra, hanem a sajátjára is mosolyt varázsolt, belőlem pedig együttérzést is kiváltott. Tudta ő azt nagyon jól, hogy egymaga nem harcolhat a gazgadokkal szemben, hanem egy egészen más szándék vezérelte, ahogyan azt az ügyésznek is megmondta. Ő nem a céget, hanem valaki mást akar megváltoztatni, aki helyrehozhat mindent, aki elérheti, hogy a bűnösek megbűnhődhessenek. 
És ez ki más lenne, ha nem Hyuk? Aki bizony nehéz döntés előtt áll, hiszen arról kell döntenie, hogy a saját családja ellen forduljon-e ezzel megmentve bajbautott barátját és ezzel egy igazi tettest jutasson az ügyészség kezére. Egy mondat borzasztóan kiakasztott ebben a részben, amit Hyuk bátyja mondott: azt mondta neki, hogy hálátlan és nem törődik a bátyjával és az apjával, ha tudott róla és hagyta, hogy Je Hoon kivitelezze a tervét. Ez eléggé hamisan hangzott a szájából, hiszen ő volt az, aki próbálta tönkrettenni a saját öccsét, besározni őt, sőt ebben a részben még egy férfit is arra utasított, hogy kövesse őt és készítsen róla képeket, szóval pont nem neki kellett volna ezt mondania. A rendőr pedig eszméletlen, eddig is nagyon imádtam őt, de ebben a részben még jobban megszerettem. Nagyon aranyos, ahogyan közeledik a légiutas-kísérőhöz és elképesztően menő, róla komolyan el tudja hinni az ember, hogy rendőr. És látszik is rajta, hogy szenvedélye a munkája, csak sajnos a rosszfiúk is rájöttek arra, hogy ki is ő, ez pedig nem kicsit zavart be a tervükbe, hiszen a részből kiderül, hogy mi is történt Je Hoonnal Hyuk bátyja és Min úr miatt. Nagyon sajnáltam szegényt.
Jó szórakozást ehhez a részhez is!
Az egész életemet a Gangsu
Csoportnál töltöttem. Szégyen 
és dicsőség is volt egyben.
Koronázatlan dicsőség volt
számomra, hogy puszta
alkalmazottból ügyvezető
igazgatóvá váltam. De
kitörölhetelen szégyen is
a számomra. Magának kell
választania. Befejezheti, amit
Kwon Je Hoon elkezdett, vagy
adja át az elnöknek és mentse
meg a barátját.

14. rész:  letöltés: videó | felirat
              
              online: google drive

4 megjegyzés:

  1. KRISZTY Köszönöm, ez a rész is izgi volt. Je Hoon-t jól ki dekorálták szegényt. Tetszett, hogy Hyuk is akcióba lép. A tesó egy görény.
    A kis rendőr most is cuki volt. Esemény dús két résznek nézünk még elébe.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Marcsi!
      Nagyon szívesen!:) Teljesen egyetértek, és már el is kezdtem pontosan az izgalmassága miatt fordítani a következő részt, ami még jobbnak ígérkezik. Én is nagyon sajnáltam szegény Je Hoont és a többi dologban is teljesen egyetértek veled.:)

      Törlés
  2. Drága Kriszty!
    Köszönöm szépen a 14.részt,ami nagyon izgalmas volt,hiszen szembe szállni ilyen emberekkel,akik bármire képesek,hiszen semmiben sem különböznek azoktól akikkel végre hajtatják azokat a szörnyűségeket, ami nem is emberi,mert az ember természete nem ilyen.Egyszóval nagy bátorságra vall és kíváncsian várom,hogy oldják meg ezek az igaz emberek!Nekem is nagyon szimpatikus a nyomozó srác is.Izgatottan várom az utolsó két részt,de látom már fordítod is a 15.részt.Jó munkát és persze pihenést is közben :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Cicus!
      Igazán nagyon szívesen!:) Már a 15-ös is majdnem készvan, csak át kell nézni, amit este meg is teszek és kirakom. Teljesen egyetértek veled, Je Hoon nagyon bátor, amiért ezt tette, csak sajnos az ilyen erőfeszítés becsületes és figyelemre méltó, viszont olykor teljesen értelmetlen, mert nem mindig vezet eredményhez, főként ha gazdag kontra szegény harcról van szó. De ettől függetlenül Je Hoon nagyon nagyot nőtt a szememben, tetszik, hogy a lénye megváltozott és most már képes harcolni, nem pedig csak egyszerűen továbbra is elviselni a chaebolok igazságtalanságát. Igen, őt én is nagyon imádom.:) Nagyon szépen köszönöm, hamarosan jelentkezem a 15. résszel!:)

      Törlés